Mi is ez?

Mi az amit tudni kell erről: energetikai tanúsítvány?


2012. év elejétől az új építésű házakra bérleményekre, és minden eladó lakásra kötelező energetikai vizsgálatot végezni, azaz energetikai tanúsítványt kiállíttatni. Ezt az energiamegtakarításra irányuló pályázatok is megkövetelik majd.

Cégünk 2009 szeptembertől foglalkozik tanúsítványok kiállításával, így nagy tapasztalatunk révén hatékonyan és gyorsan tudjuk ezeket elkészíteni. A tanúsítás vizsgálata és kiállítása egy tapasztalattal rendelkező építész és gépész csapat közreműködésével valósul meg. Tanúsító szakemberünk a szükséges képesítést a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg.

A tanúsítvány végszámaiból és besorolásából kiderül, hogy egy épület mennyi energiát fogyaszt, azaz mennyi lesz a rezsije. a besorolást a lenti kép alapján kell megtenni.


Energetikai tanúsítvány, energiatanúsítvány skála

A számítások alapján az épületet  kategóriába sorolják, a mellé írt szöveg alapján kiolvasható hogy mennyire jó, vagy rossz. Az energetikai tanúsítás tartalmaz egy javaslattételt is ami egyértelműen megmondja hogyan és milyen kategóriába kerülhet  ház a javasolt korszerűsítés után. A javaslat mellé megtérülési számítást is adunk hogy láthassa a beruházása mikor térül meg.

Amennyiben szüksége tanúsítványra, vagy csak kérdése van, keressen az Kapcsolat fülön látható telefonon vagy e-mail-en.

Cégünk szolgáltatásai: energiatanúsítvány kiállítása, energetikai vizsgálat családi házakra (új építésűre is), hőhidak feltérképezése,  hőtechnikai vizsgálat, hőfényképezés. Cégünk meglévő és új házakra javasol megoldásokat, hogy az épület minél jobban megfelelhessen a mai kor energiatakarékos elvárásainak.